A Tucano a mellkast is befedi

Jön a tél, bár a nyár vége odébb tolódott, késik a hideg. De nem csak azért nem akarom letenni a gépet: egyszerűen imádok a kis motorommal közlekedni. Egyre többen vagyunk így, köztük az említésre kerülő,népszerű fiatalember. A másik tényező sokaknak a 400 forintos benzinár: azt gondolom, hogy a régi lovas nemzetből szép lassan robogós/motoros nemzet leszünk gazdasági alapon.

Használaton kívüli állapotban 

Egy probléma van: a hideg biztosan jönni fog, ha akarjuk, ha nem. A téli hónapokra mindenképpen javaslom a Thaiföldre vagy Seychelle-szigetekre való költözést, de több embert is ismerek, magamat is beleértve, aki ezt nem teheti meg.

Szerencsére van ennél olcsóbb megoldás. Egy olyan, aminek nagyon örültem volna, ha lett volna ilyesmi motoros futár koromban, 15 évvel ezelőtt.

Az optikai tuning nem rossz dolog, sőt, igazán szórakoztató tud lenni, amikor lelkes ízlésficamosok szörnyeket kreálnak. Most azonban zavarban vagyok, hisz ezekről magam sem tudom eldönteni, hogy jó-vagy rossz. A múltkor írtam a moped-átépítésekről, amelyek arról szólnak, hogy jelentéktelen kis haszonjárművecskékből is lehet szépet, büszkeségre okot adó tárgyát kreálni.

A robogó átépítések már hasonlítanak az autók optikai tuningjához, egyszerűen azért, mert sok a műanyag. Persze ez nem csak arról szól, hogy felragasztunk egy spoilert, gyakran komolyabb futóműátalakítások is vannak a ruha alatt.

Természetesen ez is japánból jön, mint a Bosozoku: mondhatni, tipikus japán cuccok következnek.

Tök jópofa gesztus, ha sorstársak akár ismeretlenül is köszöntik egymást. Odaintenek egymásnak a szovjet és amerikai űrhajósok, a sivatagi vándorok, a magyar autósok külföldön. Egészen baráti gesztus volt ez még húsz éve motorosok között is, amikor még nem voltak ennyien.

Ma már talán kevésbé van értelme a Váci úton 13 másodpercenként integetni egymásnak.

Van, amikor az utas int

Persze ez nem gond, mert nem nagy fáradtság. Csak talán józanabb lenne városon kívül, ahol esetleg jelentősége is van, mint amikor két vándor találkozik az országúton. Kivéve, ha épp kanyarba bedöntve, vagy egyéb módon veszélyezteted magad a figyelemelterelés ezen rafinált módjával.

Mert könnyen veszélyes lehet, amikor az integetéssel kötöd le magad egy előtted fékező autó, az íven fekvő döglött mókus, vagy egy olajfolt helyett. Különösen felesleges a tekintetben, hogy általában személyesen, a motorról leszállva már nem erőltetjük annyira a barátkozást.

Innen indultunk

Lehetne akár a ne vegyél szar robogót poszt is, de ez még nem az. Meglesz az is, csak más az alany. Tudtam, mit veszek, amikor megvettem a Fost 15 ezerért. Vállaltam, hogy nem dobom ki, hanem lábra állítom, sőt mást faragok belőle. De már megjött a tökömtelevan-fíling. Pedig a legnagyobb para, a blokk még hátravan.

Az eredeti váz csupaszon

Először is kitaláltam egy csodálatos vázat, egyfajta dupla bölcsőváz jellegűt. Ehhez vasat kellet szerezni: mivel tizenvalahány éve nem építettem motort, gugli és körbetelefonálás után a fóti vastelep maradt, ami még mindig jobban megközelíthető, mint munkaidőben Csepel. Más kérdés, hogy hétvégén jutottam ki - elég nagy szó, hogy vasárnap is nyitva vannak.

Mennyi robogóváz!

Húzott acélcsőre volt szükségem, a méreteket szemre lőttük be. Vázcső vastagságú volt az egyik, a másik pedig vékonyabb, mert abból egy konzolt akartam az ülésnek. A srácok méretre is vágták, bedobtam a hátsó ülésre, majd megnéztem egy DT Yamahát a biztonság kedvéért, de túl sok meló lett volna vele.

Nálunk nyugatabbra a motorkerékpáros kultúra sokkal szélesebb spektrumát hozta létre a "haldokló" kapitalizmus. Olyan népszerű kategóriák léteznek, amelyeket mi alig ismerünk.

Miközben Magyarországon a robogók csak a kilencvenes években terjedtek el, és amíg a moped/mokick vonalból a hetvenes-nyolcvanas évekre csak lindás Babetta, Simson és társai jutottak, addig Nyugat-Európában eszméletlen mennyiségű kis 50-es típus létezett. Olyan nagynevű gyártók, mint a Puch, Sahcs, Hercules, Peugeot, Motobécane rengeteg típussal jöttek ki a hatvanas évek óta, mindkét kategóriában.

Több, mint tíz éve voltam motoros találkozón utoljára, még a szörnyű, épített GSX 750-emmel. A hányásig ivás, a Born To Be Wildra elborult agy, az útszéli szutykokra való rejszolás nem az én műfajom, úgyhogy azóta is lelkesen hanyagolom az ilyen összeröffenéseket.

Megjegyzem a Velvet olvasók kedvéért: ez utóbbi példa egyáltalán nem képletesen értendő, mert emlékszem olyan esetre, amikor befizette magát az úriember, hogy a komoly, egy négyzetméteres színpadon lerendezze a bárcás - ezt körbeállva nézték a sültparasztok. Majd amikor nem állt fel neki és a prosti fintorogva odébb akart állni, saját magának tuningolta a jancsit. Ott, mindenki előtt. Na, akkor fejeztem be a nyilvános találkozók látogatását.

A Pilisi Sólymok találkozója azonban már a nevében is lightosnak lett hirdetve, több okom is volt odamenni. Meg akartam nézni Erdős Csaba bemutatóját és halottam a messziről jött simsonos kettyósról, így számítottam némi robogóblog témára is. A legfőbb attrakció pedig a Babetta ügyességi verseny az inverzbabettával: állítólag marha nagyot lehet vele esni, amit szívesen néz az ember, amíg nem belső nézetesben látja.

Kaptam egy olvasói levelet Benedektől, megtetszett, így kábé változtatás nélkül le is közlöm. Pedig csak egy képet küldött.

A címválasztás néha annyiban nem konzekvens, hogy már nekem is feltűnt: látszólag minden második posztban csúnyáz valamit a robogóblog. Pedig nem is ez a szándék, korábban mindig ezt dobta a gép. Viszont a mai Vespát elég nehéz lesz leszólni, mert ez a robogó arra született, hogy minden kilométert fényesre nyalva tegyen meg. 

A múltkor összefutottam Tibivel, aki egy kis piros szépséggel érkezett. Fel is ajánlotta erőszakkal, hogy menjek egy 126 méteres kört aktuális kedvencével. A rövid próbán azt szűrtem le, hogy imbolygós szörnyűség ez a Vespa ET4, de baromi kulturált a motorja, így mindenképpen ki kell próbálnom majd rendesen.

Árpád, anyánk a Totalbike főszerkesztője (nem Árpád az anyánk, hanem a Totalbike) rendkívül szemfüles, mindig talál valami érdekeset. De vigyázni is kell vele: mi már rájöttünk, hogy ha valaki motort vásárol, célszerű eltitkolnia. Jön ugyanis Árpád, aki mániákusan át akar építeni mindent, lehetőleg valami retrós custom vonalra, bobber vagy cafe racer irányban. És mivel te éppen most vettél motort, ez potenciális alanynak minősül, ezért megkezdi a terrort: addig fog a motorodnak megfelelő típusok átépítéseinek képeivel és videóival bombázni, amíg végül vérben forgó szemmel nyúlsz a flexért.

(Gy.k.: humorérzék ON)

 

Így volt ez ez esetben is: a Burrito Brosnak volt egy fasza kismotorja, a klasszikus ötvenes CB, de Árpád feltehetőleg elkapta őket is, így kénytelenek voltak átépíteni a jószágot. Nem mintha baj lenne, mert csináltak belőle egy sokkal frankóbbat.

Ráadásul költséghatékonyan, szinte a kukából készült, legalábbis nem nagyon kellett venni alkatrészeket. Összedobták abból, ami porosodott itt-ott  a garázsban, vagy a haveroknál. Hja, így azért könnyű. 

Kapott kis tankot és Monkey ülést. A furcsa arányok nem szűntek meg maradéktalanul, de mindenképpen jópofa lett. Különösen, hogy a kis CB 50 négyütemű: ugyan nem lesz a sebesség bajnoka, de a megjelenést legalább kellemes hanghatás kíséri.

A projektet művészi magasságokba nem csak az emeli, hogy a video és a zene is a Burrito Bros műve, hanem az, hogy még mondanivalója is van. Vagy inkább üzenete: a tesók ezzel a bobberrel arra biztatnak, hogy hallgass Árpádra - ne félj egyedivé alakítani a motorodat!

Vágd rá kapásból ha tudod: milyen szín ez?

In Vino Veritas, tartja a közhely. A Vino klasszikus formájával valóban jól mutatna egy fürt szőlő mellett - még akkor is, ha 10-ből 9 embernek ez az idegesítő baromság jut eszébe. Nekem valamiért továbbtekeredik az agyam és nem tudom leküzdeni, hogy lejátszódjon a Markos-Nádas klasszikus (- Az igazság Barbona! - Borban, maga hülye!), amin a mai napig jót röhögök.

3:00-tól.

A Vino retrósága nem az a szánalmasan erőltetett nem jutott más eszünkbe. A finoman kidolgozott részletek - mint a kormány és kormánynyak környéke, a csapágy feletti részbe integrált olajvisszajelzővel, vagy a különálló műszeregység - nem csak elegánsnak, de igényesnek is hatnak.

Csodálatos forma!  

Egy jó PX-R mindent megér. Amikor Herold felajánlotta az övét a múltkori PX-R nyavajgóposztom után bemutatásra, roppantul megörültem. Pár napon belül a pöfimotoromra pattantam, és elindultam Csepel agglomeráción kívül eső részére. Persze megint elkapott az időparadoxon: nem számoltam vele, hogy a várost és az elővárosokat végig kell kocsisoroznom a délutáni csúcsban. Sem arra, hogy bezsibbad a valagam, olyan messze van - de arra aztán végképp nem, hogy mire hazaérek, annyira estébe hajlik a vekker, hogy még azok a cseppet sem helyes lányok is megprostituálódnak a benzinkútnál.

A berheletlen, olajsármentes kipufogó jó állapotjelző.  

Nagymotorral kellett volna menni, bár akkor meg a dugóban lett volna rosszabb. Mivel el is tévedtem, eszembe jutott: nem ártana végre vennem egy GPS-t, mert az előző beszart. Kár, hogy irritálóan rusnya dolog ez a krokodil, én hozzáérni is viszolyognék, és a névválasztás sem túl szerencsés. (Ez utóbbi linket ne nézd meg!)

Pár apró kellemetlenség ellenére, nem változott az az álláspontom a PX-R-rel kapcsolatban – én eddig csak a béna tesót, a PX-et láttam élőben, ezért ideje volt a nagy találkozásnak, mert frankón rá vagyok izgulva.

Méltán lett híres a jobb sorsra érdemes MBK Booster. Ami tulajdonképpen egy Yamaha BWS, és itt a Yamaha egyre inkább úgy érzem, kulcsszó: két Yamaha motorom van ezen kívül, valószínűleg nem véletlenül. A külseje és állapota után a nem túl hízelgő Fos névre keresztelt kis durungkerekű félig végigcsinálta a mopedrallyt - úgy, hogy 15 ezerért vettem egy futártól törötten, és a sérülésen kívül is eléggé hihetetlen állapotban volt. Sőt, még van is.

Felfedi rozsdás bájait

Már önmagában az élmény megért volna ennyit: mondhatnám azt, hogy lazán elissza az ember egy hétvégi buliban ezt az összeget. De nem mondom, mert egyáltalán nincs ez ügyben tapasztalatom, buli és beb*szás impotenciám miatt. Így volt esély, hogy a Fos megy a levesbe vagy a múzeumba, mert már ezzel az egy úttal megszolgálta az árát. De sajnos ez utóbbit egyelőre még nem sikerült létrehoznom, igaz, csak viccelek. Viszont sajnos még ott sem tartok, hogy egy rohadt garázsom legyen, ahol bütykölgethetek.