Jön az új Schwalbe, de az bizony picsafüst az alábbihoz képest, és nem csak azért, mert elektromos.

Két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy mennyire hülyék voltunk gyerekkorunkban, amikor az S51 volt a menő, a Schwalbe meg egy ciki, régi bádogszarnak számított. Akkor még minden a japán motorok formavilágáról szólt, ráadásul a műanyagmotorok voltak az etalonok. (Bár nekem igen tetszettek a nagy, klasszikus csupasz sor négyesek is: a mai napig ilyet választanék, ha megkérdezné a motormanó, hogy milyet varázsoljon.) 

Egyszerűen nem láttuk a Schwalbéban a szépséget, és ez döbbenetesebb felismerés, mint a Schwalbe kultuszmotorrá válása. Ma kvázi irigylésre méltó helyzetben vagyunk: tök olcsón juthatunk egy ilyen műtárgyhoz. A Schwalbe szép és akár csajozós is, legalábbis amelyik csajnak azért nem jön be, azzal jobb nem kezdeni.

Sean Jordan az a típusú nemnormális ember, akit mindnyájan irigylünk. Ő is világkörüli útra ment, mint Kunio, és ebben is van magyar vonatkozás. Igaz, ez ma már nem olyan nagy ügy, csakhogy a 33 éves fiatalember egy Vespával indult neki, ami azért elég távol esik a túrázásra tervezett járművek műfajától.

Sosem gondoltam, hogy kultúrmisszióban fogok részt venni, azt meg főleg nem, hogy egy Yamaha Joggal. De amikor megkerestek a Krétakörtől, két okom is volt, hogy igent mondjak: az egyik, hogy ezt már buliból is bevállalja az ember, a másik, hogy kitűnő poszt-téma.

A videójáték hülyeség. Otthon ülsz a szobában, nem kint a friss levegőn, a tested csak punnyad, és még akkor sem mozdulsz meg, ha befingasz.

Távol-keleti sportolónk biztosan a fenti érvek miatt fejlesztette tovább a Super Mariót. Ő nem konzolon játssza, hanem motorizáltan, robogóval. Aminek legfőbb előnye, hogy sokkal látványosabb, különösen a külső megfigyelőknek.

A robogók a világ legpraktikusabb járművei közé tartoznak - de nem valók mindenkinek.

A Tomahawk mopeds gépeiről már mutattunk pár képet: ők azon fanatikusok közé tartoznak, akik nem sokmilliós motorokat, hanem filléres mopedeket alakítanak át szép és komolyan veendő járművekké.

Nem tudom, hogy a Tomahawknak pontosan mi a célpiaca: a fiatalok, a megöregedett, nosztalgiázó fiatalok, vagy azok, akiknek elég 50 köbcentin pöförészni. Még kevésbé érthető, mi vesz rá valakit, hogy sportmotort faragjon egy mopedből, hiszen így alaposan korlátozódik a használhatóság – bár megfelelő helyszínen, mondjuk egy kisebb pályán biztosan jó móka, az ár/teljesítmény arány pedig nem rosszabb egy rendes motorénál. Balesetbiztosnak is mondható, mert túl nagyot esni ezzel nem tudsz, bár ha a blokkot is megmókolják, könnyen viheti a 100-at is egy ilyen kis szúnyog, amihez nem feltétlenül partner a futómű, meg  röpsúlyos kuplung-automata váltó kombináció.

Egy ennyire egyedi, de a laikusoknak értéktelen bringa nyilván lopásbiztos is, hiszen ki a rák venne meg egy lopott sportmotorrá épített egyedi mopedet?

Tudjuk jól, hogy a japánok valójában űrlények a Zizi bolygóról, mégis mindig meg tudnak lepni minket.

Az alant látható szörnyűség eredete azonban, azt hiszem, nem náluk van: kellet pár másik hülye, egy másik kultúrából. Ha meg kell neveznem egy dolgot az amitől azonnal rosszul leszek Top-10 listáról, az a rossz feka hiphop. Különösen ha videoklip is van hozzá, idiótán ugráló autókkal.

Valami agybajnok kitalálta, hogy pneumatikus megoldással seggig lehessen ültetni az autókat. Valamin magasra kiemelni, ugráltatni és minden egyéb, ami mosolyt fakaszt a kisegítő iskolásokra: ezek a Lowriderek

A franc se gondolná, hogy van, aki megcsinálja ezt robogóval is!

A robogók optikai tuningjáról már beszéltünk, íme alant annak továbbfejlesztése, nem éppen a praktikum, vagy az értelem irányába: a lowrider robogó. Anyám borogass! 

A világ legrosszabb anyája? Vagy csak a legfelelőtlenebb? Döntsék el önök, minek számít a videón látható jelenet, ahol feltehetőleg nagyobb biztonságban van a kisszék, mint a kisgyerek.

Darázsgarázs Tibivel statégiai együttműködést fogunk kötni, ugyanis mindig van valami eladó Vespája, amit én éppen meglátok, és elrabolom egy rövidke tesztecske erejéig. (Ez a '94-es példány is nemrég érkezett Olaszországból, hogy majd valakinek a kispajtása legyen.)

Szégyen vagy sem, még sosem ültem igazi, klasszikus Vespán. Lelkes hozzá nem értőként úgy gondolom, a kéziváltós PK, vagy PX az igazi. A váltó miatt valahogy úgy képzeltem, hogy olyasmi érzés lesz, mint a Simson Spatz. Ez ügyben nagyon konkrét összehasonlítást eszközölnék, ha emlékeznék rá, milyen is a Szimó.

Egy legenda, egy isten...mai szemmel csak kiskerekű, nagy nehezen hatvannal menő fostalicska, de a maga korában ez volt a király. Sőt, még gyorsnak is számított.

Jól nézzük meg a sasorrú fiatalembert: ő az, akitől soha, semmilyen körülmények közt nem szabad robogót venni. Ugyan a gépet jól kezeli, de nem bánik jól vele: annak ellenére, hogy az MBK Stuntot defenzív városi közlekedésre tervezték, nem hinném, hogy erre gondoltak a tervezők.

A BMX-parkban furcsán mutat a robogó, ennek ellenére helytáll – kíváncsi vagyok, idehaza mikor jelennek meg az első segédmotoros extrémkedők. Vagy talán már itt is vannak? 

Sokan nem tudják, vagy elfelejtik, hogy a robogók, vagy bármilyen segédmotorkerékpárok használata kötelez bizonyos szabályok betartására. Nem csak a sisakról és az SMKP (újabban M) vagy B kategóriás jogosítványról van szó, hanem arról, hogy ez a járműkategória maximum 45km/órás sebességgel közlekedhet a közutakon.

A Motra név nem tájszólás, vagy nyelvbotlás eredménye: a Honda nevezte el így az 1982 és 1983 között gyártott munkagép jellegű minibike-ot. Olyan benyomást kelt, mint a kutyák közül a mopsz - a legtöbb ember szerint csúnya, akinek viszont van affinitása, az nemhogy szépnek látja, hanem egyenesen megőrül értük. Ilyen vagyok én is.

A Motra megalkotása során semmiféle formatervezést nem végeztek, vagy ha mégis, a dizájnert csak törött lábbal engedték rajzolni. Meglehetősen ipari kinézetű, de épp ez adja a szépségét: ez a tiszta funkcionálitás. Ennél funkcionálisabb csak akkor lenne, ha rá lenne hegesztve egy melós is. Munkavédelmi sisakban.