Tök jópofa gesztus, ha sorstársak akár ismeretlenül is köszöntik egymást. Odaintenek egymásnak a szovjet és amerikai űrhajósok, a sivatagi vándorok, a magyar autósok külföldön. Egészen baráti gesztus volt ez még húsz éve motorosok között is, amikor még nem voltak ennyien.

Ma már talán kevésbé van értelme a Váci úton 13 másodpercenként integetni egymásnak.

Van, amikor az utas int

Persze ez nem gond, mert nem nagy fáradtság. Csak talán józanabb lenne városon kívül, ahol esetleg jelentősége is van, mint amikor két vándor találkozik az országúton. Kivéve, ha épp kanyarba bedöntve, vagy egyéb módon veszélyezteted magad a figyelemelterelés ezen rafinált módjával.

Mert könnyen veszélyes lehet, amikor az integetéssel kötöd le magad egy előtted fékező autó, az íven fekvő döglött mókus, vagy egy olajfolt helyett. Különösen felesleges a tekintetben, hogy általában személyesen, a motorról leszállva már nem erőltetjük annyira a barátkozást.

Ez már tényleg túlzás

Érzékenyebb lelkületűeknek okozhat frusztrációkat is. Amíg az egyik - ahelyett, hogy az utat figyelné - azon agyal magában, hogy ez a köcsög miért nem intett vissza, addig a másik azon sakkozik, megfelelő típusú-e a másik prosztó motorja ahhoz, hogy leereszkedjen hozzá egy intéssel.

Ezt tetézhetjük azzal is, hogy rágódunk: kéne-e inteni a robogósoknak? Nekem sokan integetnek emelik kezük, ha robogóval vagyok, de valószínűleg megtéveszti őket a dzsekim, és későn kapcsolnak.

Intés normálisan

Bajom a fentiekkel nincs, bájos közjáték ez. Az a paréj viszont megérne egy motoroscsizmával való gluteus maximus inzultálást (magyarul valagba rúgást), aki a lábbal intést kitalálta.

Mindenki maga dönti el, hogyan jelenik meg a nyilvánosság előtt. De az, hogy milyen gesztusokat gyakorol mások felé, már véleményre adhat okot. Tőlem túrhatod az orrodat bátran vagy fingadozhatsz, amíg nem felém pöckölöd és nem direkt az én orrom alá teszed.

Intés seggfejeknek

Vizelő kutya pózban bátran lehet motorozni, Rossinak is megy és annyira nem sérti a közízlést. De ezt köszönésként gyakorolni az én faék egyszerűségű életfelfogásom számára nem annyira szimpatikus, és kissé messze áll az emberi méltóság, vagy a viselkedési normák fogalmától. Még akkor is, ha magam sem vagyok egy megtestesült tánc- és illemtankönyv.

Kár, hogy nem fingással vagy böfögéssel, esetleg kiadós magunk alá szarással köszöntjük egymást. Az előbbire volt kultúrtörténeti példa Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije című könyvében, amelyben a szerző felidéz egy sztorit. A Mongo bolygóról érkezett idegen lény kálváriájáról szól, akinek – balszerencséjére - saját kommunikációs formája a sztepptánc és a fingás, amit itt a Földön csúnyán félreértenek.

Az emberi gesztikulációs rendszerben én nem nagyon tudok pozitív értelmű mozdulatot, amit lábbal hajtunk végre - negatívat annál inkább. Attól függ, ki minek veszi például a fingás láb emelésével való imitálását vagy kihangsúlyozását.

Ugyan kétségkívül nagyon jól áll ez a mozdulat a papucsos sportmotorosoknak, meg a speedcsizmás-rövidgatyás divatdiktátoroknak, de a helyükben én lepróbálnám egy tükör előtt és megkérdezném magamtól, vajon normálisnak tűnő gesztus-e ez? Nem hasonlít inkább az üdvözlet helyett arra, amikor jó nagy svunggal kiengedjük a pukit?

Jobb helyeken ez vészjelzés

Vajon illendő-e egy embertársunk felé ezzel a mozdulattal gesztikulálni? Nekem inkább amolyan flegmaságnak tűnik. Amolyan nesze köcsög, intettem, örüjjé’ gesztusnak.

Halkan meg is jegyezném: ha nagyon el van foglalva a kezünk és annyira muszáj köszönni, előrefelé megtehetjük egy fényszóró-villantással, hátrafelé egy vészvillogóval, vagy ha nincs, egy bal-jobb indexeléssel. (Én így szoktam megköszönni a lehúzódó autósoknak.) Nem olyan nagy ügy ez, ráadásul valamivel kevésbé pozőr.

Gyakran intek én is, mert a szokás az szokás. De ha tehetem, maradok a verbális kommunikációnál. Ha muszáj felém inteni, köszönöm, nekem megteszi a kézzel intés is. Vagy inkább ne is köszönj.

Robogósok között az integetés még nem nagy divat, de van rá példa: talán a motorozás iránt jobban érdeklődők, vagy a motort is tulajdonlók gyakorolják reflexből. De ők legalább biztosan nem lábbal.