Sosem gondoltam, hogy kultúrmisszióban fogok részt venni, azt meg főleg nem, hogy egy Yamaha Joggal. De amikor megkerestek a Krétakörtől, két okom is volt, hogy igent mondjak: az egyik, hogy ezt már buliból is bevállalja az ember, a másik, hogy kitűnő poszt-téma.

Csak sajnos néha a poszt-témák kicsit túlburjánzanak, és irdatlan szívás lesz belőlük. Mint ahogy abból is az lett, hogy nekiálltam mopedrally-robogót építeni én hülye, hogy tudjak miről írni, aztán most van két félkész robogóm egy valag pénzből.

Ez a téma ugyan nem lett ilyen durva, de meglehetősen rosszkor jött: október utolsó hete nekem mindig katasztrófa, és ezen a héten még azzal is foglalkoznom kellett, hogy működőképes gépet biztosítsak egy színházi előadásra. Amelyből az elsőre el sem tudtam menni, mert éppen egy éjszakai autós tereprallyn vettem részt, így még azon is izgulhattam, hogy ne legyen műszaki probléma.

Az eredeti ötlet ez volt: a Krétakör öt robogót szeretett volna venni, amit szétvernek a színházi előadáson. Próbálták Babettával, de az fémből van, nem törik. Mindez nem lett volna gond, csak az igen szűkös költségvetés mellé volt egy furcsa kritérium: nem baj, ha a robogók rosszak, de meg kell velük tenni egy kört a színpadon. Ez viszonylag nagy bibi, ugyanis egy ilyen két okból lehet olcsó: vagy nem megy, vagy megy, de hulladékalakú. De az biztos: olyan rossz robogó nincs, ami megy is. 

A darabnak márpedig szigorúan része volt, hogy a női főszereplő lábon jön be egy működő, pöfögő robogóval. Nem volt megoldható, hogy tologassuk. Az úgy-ahogy beinduló, idom nélküli romok problémája pedig az üzembizonytalanságon kívül az is, hogy nincs mit összetörni rajtuk. Nekem van egy ilyen, terepre optimalizált, idommentes Yamaha Jog-om, amit 25-ért vettem. Mindössze 30-40-et kellett rákölteni, hogy működjön is. Nincsenek csodák, csak én vagyok néha barom.

Mindenképpen abban láttam a megoldást, hogy egyetlen donort fogunk új idomszettekkel újra és újra felépíteni, minden egyes előadásra.

A legrosszabb persze az, hogy lövésünk sem volt, mennyire fog összetörni. Ezt ki lehetett volna kísérletezni, ha lett volna idő, de nem volt. A Yamaha 3KJ Jog mellett döntöttem, mert ahhoz könnyű idomokat szerezni, ami persze relatív fogalom, és a legjobban attól függ: raboltál-e bankot mostanában. Meg persze attól is, van-e időd megvárni, amíg rendelésre szállítanak.

Alapnak egy barátom Jogját használtuk, aki erről a mai napig nem tud - majd akkor mondom meg neki, amikor visszakapja. Kapóra jött ugyanis, hogy a 20 ezerért vásárolt 3KJ igen hamar kimúlt alatta, én pedig megígértem, hogy rendbehozom. Így szinte mindegy volt, hogy előzetesen le is amortizáljuk: ő egy viszonylag csilivili gépet fog visszakapni, új idomzattal, rendbetett elektromossággal, új légszűrőházzal, szívócsonkkal, akksival, működő önindítóval. A biznisz lényege az, hogy ez neki semmibe se fog kerülni.

Bár gondolkodtam egy kínai szörnyeteg beszerzésén, ez volt a legjobb megoldás, tekintve a keretet, tartaléknak pedig ott volt az én majdnem ugyanilyen, csupasz 3YK Jogom, ha műszaki gond adódna, arra tutira rámegy a 3KJ idomszett. Gondolhatod, hogy ha számíthatok valamire, az az, hogy pont az előadás előtt nem indul be. Ezért eleve benne volt a tervben: azon kívül, hogy minden nap újraépítjük a motort, lehetőség szerint az előadás előtt műszaki ügyeletet tartunk. Azaz kellő időben beindítjuk, hogy biztosan beröffenjen, és ha gond lenne, még legyen időnk megcsinálni.

Az első próbán kiderült, hogy az eredeti terv – vascsővel szétveri a kiscsávó – nem működik, mert az idomok nem törnek, maximum a nézők számára láthatatlan repedések jelennek meg. Ezenkívül probléma volt az is, hogy nem lehetett bármilyen részt szétverni: meghatározott elemek rongálásban egyeztünk meg, különben könnyen csillagászati összegekre rúghatott volna a projekt, hiszen egy műszerfal-lámpa-idomszett kombináció lazán egy jó Jog árába kerül.

Így tettem egy olyan javaslatot, hogy ne üssük, hanem rúgjuk fel, amitől szétesik. Ezt persze egyeztetni kellett a rendezővel, hogy belefér-e a koncepcióba.

A demóhoz készítettünk egy preparált változatot. Elvágtuk pl. a hátsó idomot ketté, és ragasztópisztollyal, vagyis takonyágyúval illesztettük össze. Igen undorító eszköz, mindenemet összeégettem vele, de a partnerem a projektben is Sámpi volt, aki autóhifi beépítő profiként dolgozik, így meg se kottyannak neki az ilyen gusztustalan eszközök.

Meglepetések persze jöttek: ki kellett találni, hogy a borulás utáni lecsattanáskor ne vágja szét semmilyen éles alkatrész a színházterem padlóját. A középállványt is le kellett cserélnünk, de azért nem volt kár, mert lógósra volt kopva, és a kipufogót is módosítani kellett.

Nyilvánvalóan nem volt rendesen összerakva a Jog, teljesen mellőztük a csavarokat, hogy szét tudjon esni – a nehézség ebben az volt, hogy egyensúlyozni kellett a szétesés és a szét nem esés között: nem lett volna jó, ha a nyitójelenetes berobogózáskor már széthullik. Ettől féltem a legjobban, így néha sikerült túl erősre ragasztani: az egyik előadáson alig esett szét, pedig bazinagyot csattant, azt pont láttam.

Tény, hogy a hatás drámai volt, bár ez elsősorban a darabnak köszönhető. A faluba költöző pesti tanárnő meg akarja változtatni a diákjai életét, de nem sikerül, és végül senki sem áll mellé. Amikor legvégül felcsillan a reménysugár, hogy legalább egy diákja visszatér hozzá, kiderül: az is csak azért fut vissza, hogy elküldje a rákba.

Ezt a jelenetet indítja azzal a srác, hogy felrúgja a robogót. Hétszer összesen, próbákkal együtt, bár végül nem kellett ennyi idomszett. De az utolsó előadásra már nem működött az önindító, és valamiért alig akart elindulni, másnap meg már egyáltalán nem.

A rengeteg szabadidőmben így most Jogot építek újszerűvé. És tudok két alig amortizált Babettát olcsón, ha valakinek kell, ajándék törött Jog idomokkal.