A mai poszt egy apró gegre épül, ami figyelmetlenségből fakadva horizontális helyzetbe hozott, a robogómmal együtt. Jót röhögtem magamon, de biztos vagyok abban, hogy másokkal is történt már ilyesmi, ami jobb esetben nem sírással végződött. Csak a legtöbben nem olyan bátrak, hogy el is meséljék.

Az alany talán egy Suzuki Carna volt, vagy a már emlegetett Yamaha Mint, ez a két robogóm volt fehér. Nem emlékszem pontosan, de az biztos: még a régi, dobfékes konstrukcióról van szó.

A fékpofa a barátod!

Sok kilométert futó mechanikus dobfékre kicsit oda kell figyelni, uram bocsá' ki kell cserélni a betéteket. Ezt mi annak idején nem igazán tettük meg, a pénz és idő hiányából fakadó ördögi körben. Túl sokba került letenni a munkát akár egy napra is, mert teljesítményben dolgoztunk – nem is voltam az a nyaralgatós típus. A szervizek ráadásul mindig lehetetlenül messze voltak, ezért kisbuszt kellett szerezni, vagy valakit, aki visszahoz, hogy letehessük valami fájdalmasan, pénztárcába vágóan hosszú határidőre. 

Yamaha Mint dobfék

A fékek így egyre rosszabbak lettek, míg végül már csizmaszervóval kellett rásegíteni: amikor a fék már alig fogott, le kellett tenni a lábat. 15 éve más világ volt, akkor a futároknak nem volt még pénzük új endurókra – de szerintem pár marha még ma is ezt csinálja, a Boostert is berohadt első fékkel és alig fogó hátsóval vettem.

Én akkor hagytam abba végleg a nemtörődömséget, amikor ráhasaltam egy autó csomagtartójára - aki ugyan nem adta meg az elsőbbséget (kijött egy stoptábla mögül), és nagyon szabadkozott, de mondtam, hogy semmi gond, mert én is hibás vagyok.

Suzuki Carna

A fék utánaállítós játékot előtte sokszor eljátszottam. Ilyenkor le kellett guggolni az első kerékhez, és kézzel feszesre húzni a ricnis szélű kerek anyát, hogy a nyúlós fék ugyanolyan maradjon, de legalább az illúziót fokozza, hogy nem koppan a markolatba. Mivel a robogók a futárok alatt télen-nyáron mentek, nem volt bérletünk a mosóba, mindig retkesek voltak, jól berohadt csavarokkal. (Volt egyébként ebben szándék is: szakadt robogót kevésbé loptak. Persze a Carnát megbugázták így is.)

Hogy jártam pórul? Röhögjenek csak: úgy guggoltam le, hogy jobb kézzel megkapaszkodtam a gázmarkolatba.

Yamaha Mint

Elég nyilvánvaló, hogy ezt nem járó motornál kéne megtenni. Ezen azért sem gondolkodtam el, mert az ember nem gondolná, hogy ezzel a mozdulattal meghúzhatja a gázt, pedig igen. (Eleve művészi szintű volt balpénisz módjára a másik oldali markolatba kapaszkodni.) Másrészt gyakran voltam hullafáradt és dekoncentrált, miközben rohanni kellett a következő címre – ez utóbbi igen balesetveszélyes dolog.

A kis robogó természetesen rögtön kiállt kerékre, én pedig mintha valami ZS-filmben birkóznék a rám támadó űrlénnyel, előadtam egy laza keringőt a járdán, míg végül egymást átölelve, együtt zuhantunk az árokba. Ott feküdve egy darabig röhögtem magamon, majd persze lopva körülnéztem, látta-e valaki a produkciót. Nem mintha nem lenne mindegy: aki hülye az hülye, tök mindegy, ki látja.

Szerencsére három év alatt csak pár hasonló baki volt, és miközben szinte az összes kollégám összetörte magát, én ennyivel megúsztam. Tipikusan olyan sztorik, mint „éhes voltam, a kaján járt az eszem és akkor hirtelen fékezett az autó előttem.”

A fék nem játék, robogókon sem. A szervizelés pedig fontos dolog az akrobatikus mutatványok elkerülése érdekében. Nem mindenki kaszkadőr, mint Erdős Csaba, és ha eltaknyolsz, maximum röhögéssel, vagy rossz esetben gipsszel fizetnek. Mivel már könnyebben megoldható, nem szabad sajnálni az időt tőle. Csak mindig kell egy haver, aki visszahoz.