Taki. Ezzel. Már többször is!

A start Dunavarsányban volt, pontosabban rögtön Dunaharaszti után. Ez Budapest agglomerációját jelenti, de pénteken este szembesültem azzal, hogy tőlem majd' 40 kilométer, ami elég durva bemelegítés lenne: ezért megkértem Mogyit, hogy dobjon le minket a Shop.Builder teherautójával.

A megbeszélt találkozóhelyen nagyszámú pöcsköszörű jelezte, hogy sok kattant van, akik nemcsak hogy szeretik és használják az ötveneseket, hanem még a túrát is bevállalják.

 
Ez már volt, de most megint, mert a kedvenc képem.

Az események sajnos gyorsan pörögtek: nem nagyon tudtam senkivel beszélni, pedig tudomásom szerint Apakukáék csapata lábon jött le Győrből, hogy aztán megtehessenek még 200 egynéhány km-t terepen. Sőt, épp ma futottam össze valakivel, akinek az öccse is indult, ők Sopronból jöttek le lábon! Maga a főszervező, Taki is kénytelen volt a döbbenetes Piaggio Ciaóján már pénteken feljönni Szegedről, amihez képest egy Simson, vagy bármilyen robogó, roppant izmos fenevadnak tűnik.

Kares az első célpontnál a Simsonos csapattal.

Mi korai indulást terveztünk, nem akartunk Takiékkal menni a regisztráció lezárásakor. Ez ugyanis teljesítménytúra: nem feltétlenül az a cél, hogy Colin McRae szellemében végignyelezzük a távot. Mi magunk szerettük volna megtalálni az ellenőrzési pontokat. Taki felhívta a figyelmemet, hogy az általa feltöltött térkép tájékoztató jellegű és nyomatékosan érvelt amellett, hogy inkább a GPS-re hagyatkozzunk.

Épp hogy becsekkoltunk és átvettük az itinert, máris beröffent a kétütemű siserehad. Mire kettőt pislogtam, mindenki elhúzott a parkolóból. Mi szép komótosan megtankoltunk, felgumipókoztuk a tartalék-kannát, majd pontosan a végső időpontban elindultunk.

A Simson Star gyengélkedik, de megszerelik.
 

Az első pár méter még aszfalton vezetett. Onnan letérve azonnal el is tévedtünk. A GPS ugyanis ragaszkodott volna a térképén létező utakhoz; a földutakat nyilván nem tartalmazza a szoftver. Meg kellett próbálnom átállítani, hogy hagyja figyelmen kívül.

Gőzöm sincs, mi lett volna az optimális megoldás, de végül is légvonalra állítva legalább az irányt mutatta a megadott GPS koordináta felé. Ezt kiegészítettünk Taki leírásával, amit két Simsonos srác hozott magával, akik közben hozzánk csapódtak. Ők kizárólag ez alapján akarták végigtolni. Apró malőr, hogy Taki a leírást csak féltávig csinálta meg, vagyis rögtön nálunk bátrabb emberekkel találkoztunk. Később kiderült, igaz ez a műszaki szempontokra is.

Malacfajtáknak való terep.
 

Winkler említette, hogy anyázni fogom a GPS-t, sőt, őt hívogatni. Az előbbiben nem tévedett, viszont egyszer sem hívtam. Egyszerűen csak tudomásul vettem, hogy az előző éjszaka fél óra szarakodással bepötyögött teljes útvonalat nem tárolta el a rendszer.(Később felvilágosítottak, hogy a két robogónk együttes áránál is többe kerül egy ilyen GPS, de ennyiért ne várjuk el, hogy értelmesen használható is legyen.)

Úgy gondoltam, lazák leszünk: majd bepötyögöm az új koordinátákat az ellenőrzési pontokon, úgyis mindenhol héderelünk egy kicsit. Kaja, büfi, pisi, pihengetés – mi csak teljesíteni akartuk a távot. Kényelmesen, nyugodtan, hiszen újoncok vagyunk.

Korántsem így alakult. Egyrészt nem fáradtunk el annyira két pont között, hogy meg kelljen állni, másrészt sokkal jobb móka ez annál, minthogy meg akarjunk állni. Harmadrészt igencsak szorított az idő: hamar rájöttünk, hogy nem olyan egyszerű a csekkpontokat megtalálni.

Ha nincs időd végignézni: kukkants 11:00-tól.

Megismerkedtünk a porral, mert rögtön az elején kifogtunk egy ralizó parasztot, aki a még közforgalmú, de már poros útszakaszon, a Subaru Impreza/Mitsubishi Evo/Tökömtudja autóját előttünk csúsztatgatta gázon. Nem zavarta, hogy mások is vannak az úton, akik mellesleg miatta nem látnak.

Az első pár csekkpontot még könnyű volt megtalálni. Nem ült ám ott stáb: az itinerünk tartalmazott valami kérdést a helyszínre vonatkozóan, azt kellett megválaszolni. Néha el is mentünk az ellenőrzési pont mellett úgy, hogy észre sem vettük. De a navigációnk sikerességét elég jól jelzi, hogy egyszer szembetalálkoztunk egy másik csapattal – pedig elvileg ugyanabba az irányba mentünk.

Aztán a két Simson kiesett. A keletnémet technika sajnos ide kevés: alapos felkészítéssel érdemes csak nekivágni, mert egyszerűen szétesik. Az egyik a kipufogót akarta elhagyni, a másikat tologatni kellett – lehet hogy nem pontosan így volt, de a dráma kedvéért jobban hangzik. Egy biztos: örültem, hogy nem Simsont vettem erre a célra.

A kerítés zőőd, ez is egy csekkpont.
 

Ketten haladtunk tovább, amíg egy érdekes területre tévedtünk. Nem volt para: éppen csak ki volt írva hogy „Éleslövészet”, alá pedig egy kiegészítő tábla, hogy „Most van éppen.” Lehet, hogy ezer éve kint felejtett dolgok ezek, de azért majd úgy meséljük az unokáknak, hogy a fülünk mellett fütyülő ólommal, golyózáporban teljesítettük a szakaszt.

Jézus teste megszívatott. Volt arra célzás, hogy nehéz lesz megtalálni: hát volt ott zsákutca-homokozó, sárba fekvés és másztam magaslesre is. Kóvályogtunk egy-másfél órát, mire intuícióm támadt egy szakasz felé, ami mindennek kinézett, csak útnak nem.

Arrafelé találtuk meg a híres gázlót is, amin telibe átmenni nem lett volna okos dolog, bár megfordult a fejembem, mert előtte is elszakadt már a cérna. Tény, hogy marhára élveztük a retket, és amikor megjöttek a pocsolyás részek, annyira nem erőlködtem, hogy kikerüljem őket. Egyszer az endurós srác az Aprilia csapatból figyelmeztetett is, hogy vigyázzak, mély lesz – már húztam is egy csutkát, hogy lendülettel csapódjak a közepébe. Lehet, ez sem tett jót a technikának, legalábbis ami a szegény Fost illeti. Már az elején se volt egy krosszmotor, de folyamatosan gyengült, és egyre gyakrabban kellett feltolnom a dombon, vagy a hátsó-pókozásos technikát alkalmazni.

Elölpókozás

A pókozás egy alapvető tereprobogózási technika, amely a nevét tőlem kapta az alkalmazása közben nyújtott látványról. Két típusát különböztetjük meg: az első- és hátsó pókozást.

Mindkettőnél az ülésen maradsz. A hátsó pókozást akkor kell alkalmazni, amikor erő hiányában, vagy sár/homok miatt nem megy a jószág: ilyenkor hátrafelé kapálózva ösztökélheted haladásra. Az első-pókozásnál a lábak stabilizáló céllal előrefelé kalimpálnak mély sárban vagy nyomvályúban, de természetesen ott is segíthetik a haladást. Tagadhatatlan, hogy a kettő közül a második néz ki hülyébben, de jóval hasznosabb, mint pofára esni.

A sárban, mély nyomvályúban megragadhat a kerék. nekem is sikerült úgy hátrafeküdni, hogy a beragadt, oldalt fekvő robogón fennakadt a gáz, így üvöltve fröcskölte a sarat. Sajnos mire elővettem a kamerát, lefulladt. Akkor hittem, hogy most van vége a futamnak, de a harmadik rúgásra elindult. Elképesztő, hogy mit kibírt a szakadt kis MBK Booster!

A Motowellnek persze meg sem kottyant, az egy új robogó, alig 3000 kilométerrel. Motorikusan messze otthagyta volna a többieket, legalábbis a Simson-MBK kombinációban biztosan, de nem nagyon lehetett nyélen haladni. A futóműve és az ára miatt választottam. Nem okozott csalódást: a sima utcai gumik ellenére terepen is jól teljesített. A Booster hátsó rugóstagja és egyetlen működő féke is az árának megfelelő állapotban volt. Néha majdnem felkenődve egy fára. Míg mókásan pattogtam ide-oda, addig a Magnet Sport szinte alkalmas volt a feladatra - nyilván ár/teljesítmény arányról beszélek.

Az ezüst robogótól balra a fán egy magasles, ezt is meg kellett találni.
 

Ha még egy Motowellünk van, biztosan másképp alakul a nap, de nem raboltam bankot. Az MBK elkezdett hervadni, igaz, az elején sem tépte le a fejemet: GPS-el mérve 39 volt a vége, ha lett volna kilométerórája, úgy ötvenet mutatott volna. Ebből lett 33, majd 20 km/óra. Még féltávnál sem jártunk, de a sok eltévedés miatt így is legalább nyolc órája úton voltunk.

A Booster kezdett leállogatni és vánszorgás közben is fulladozott. A légszűrő kimosása éppen annyit ért, amennyinek hangzik. Szerszámot eleve nem vittem, mert kemény vagyok. Kénytelenek voltunk civilizáció felé venni az irányt és mentést kérni. Persze nem csak nekünk kellett feladnunk: 80 indulóból, ha jól tudom, 27-en értek célba. Nyolc óra alatt nem tettünk meg 100km-t sem: ezek ijesztő számok lennének, ha nem szórakoztunk volna végig.

Végállapot, némi aszfalt után.

Számomra a nagy tanulság az, hogy rájöttem: igenis van élet a számomra szükséges rossznak tartott ötven köbcentiben. Most is úgy gondolom, hogy aki motorozni akar, tegyen le egy motorjogsit. De a rali bizonyította, hogy 50 köbcentivel is lehet felhőtlenül szórakozni, sőt erre a célra bőven elég. Megkockáztathatnám azt is, hogy nagyobb motorokkal nem is lett volna ilyen jó: egyáltalán nem jelentett szenvedést mopeddel/robogóval utazni.

Aránylag biztonságos volt: ha akartuk volna sem mehettünk volna életveszélyes tempót. Más kérdés, hogy az egyik induló így is beszedett egy bokatörést, de tudomásom szerint zokszó nélkül tűrte és úgy kellett elzavarni orvoshoz.

Ugyan nem tudtuk teljesíteni a távot és talán még műszaki hiba nélkül sem lett volna meg a szintidő, ám mindez nem számít. Az elején ezt gondoltam, az első óra után sűrű anyázásokkal fogom végigszenvedni, de öröm volt minden perc. Életem egyik legjobb élménye volt ez a nap.

Mogyi a megmentő, Kares és az Aprilia csapat
 

Köszönöm ezúton is Takinak (aki egyébként elég komoly endurós) és Apakukának is, aki felhívta a figyelmemet, hogy ott kell lennem. Ezenkívül köszönet a Shop.Builder.Hu-nak, Magyarország piacvezető táplálékkiegészítő webáruházának, amely logisztikai támogatónk volt: ezúttal nem proteint, vitamint vagy kondigépet szállítottak, hanem a mi robogóinkat. És külön köszönet Mogyinak is, akire mindig lehet számítani.

Jövőre ismét ott leszünk: felkészített, de szintén ötvenes gépekkel. A Fos újraélesztése hamarosan indul, nektek meg addig is kellemes pókozást kívánok!

20km/h a vége, de még mindig szép!