A "legendás" Simson robogóhoz már volt szerencsém régebben, de ezt a szót most nem egészen olyan értelemben gondolom, mint amennyire legenda mondjuk egy Vespa, egy Yamaha SR 500 vagy egy Suzuki GSX-R 1100, hanem inkább amolyan idézőjeles, vagy inkább szocreál legendának.

A Simson Fan-klub jobb, ha tovább sem olvas: ha racionális akarok lenni, 2013-ban bátran kijelenthetem, hogy mind a konstrukció, mind a minőség megállja helyét a rakás szar kategóriában. Egyszerűen sehol nincs a nyugat-európai piac kismotorjainak minőségéhez képest. De nekünk csak ez jutott, és ez egyáltalán nem baj. És a tényekhez hozzá tartozik, hogy az ára a KGST piac áldásainak köszönhetően nem volt nyugati színvonalú, de a nyugati piacon is felébe került egy normális mopednek.



A robogóforma csak illúzió: hagyományos, váltós mopedet takar, nyilvánvalóan főleg a Simson S51 alkatrészeiből. A különbség nagyjából a kis kerekekben, a lábtartó trepnikben és az ülés alá helyezett tankban és a műszeregységben keresendő. A koncepció nyilván a rohadó imperialista nyugat divathullámainak való megfelelés volt. A mérnökök biztosan igyekeztek volna újítani, de ezt véletlenül meg is engedte a pártvezetés, mivel 1986 körül már kezdtek frissebb szelek fújdogálni, és talán már export értékesítési szempontokat is figyelembe vettek. Ezen felül az égvilágon semmi értelme nem volt a Simson S51 sorozatú kismotorok mellé beállítani ezt, mert műszakilag semmiféle komoly előrelépést nem jelentettek.



Az SR 50 hagyományos lábváltóját egy rudazat viszi előre a lábtartó trepniből kibújó karhoz, melyet meglehetősen béna megoldással, spiccelő lábbal kell felváltogatni, át talppal vissza.

A hátsó fék a Vespákéhoz hasonlóan a jobb trepniről érhető el egy pedál taposásával. A kuplung teljesen hagyományos, míg az első fék is az, amely a hátsóhoz hasonlóan fékdobra hat.
Önindítóról ne is álmodj: a berúgókart hosszabbították meg a trepni mögé, elég bénán. A motort láb közé fogva jobb a berúgás, ha mellette állunk, megüthetjük a bokánkat.

Kézi benzincsap, kézi szívató, indítás a rég elfeledett Simsonos/MZ-s módon: hidegen hármat rárúg gyújtás nélkül, majd gyújtás és szívató. De akkor viszont jelen példány szépen pöccen.



A Simson nagy büszkesége volt a nagy nyomatékot biztosító hosszú kipufogó, aminek inkább a nagytesón, az MZ-n volt értelme, valamint a tokozott lánc, ami tényleg jó és egyedülálló dolog.



Ma egy ilyen Simsonra ráülni és kipróbálni elsőre szörnyű élmény. Nem, egyáltalán nem olyan, mint egy kilencvenes évekbeli japán robogó és egy mai közötti különbség, annál sokkal durvább.

Földútra mentem ki poroszkálni, amit egyébként rövid távon a maga esetlenségéhez képest jól abszolvál. Először őszintén szakadt ki belőlem az "ez kurvasz*r" sóhaj, el is felejtettem már, hogy a kuplung-váltó-fék komplexum működési kultúráját és a menetteljesítményt tekintve mennyire rossz. De aztán tíz perc alatt megszoktam, és valahol azt kell mondanom, némi lelkesedéssel egészen szerethető.



SR 50 kb. 50-től 500 ezerig található meg a piacon, ez utóbbi ajánlathoz nem is kell címet vagy telefont megadni a hirdetésben,  hiszen tudod hol keresd a tulajt: az elmeosztályon. Én azt mondom, az SR 50 rajongókat nem túl népes táborát kivéve senkinek nem sem szabad ilyet venni: pénzt nem adnék érte.



De akinek már van, vagy a családból, ismerősöktől jutányosan be tud szerezni egyet, és azt se bánja, ha néha szerelni kell, egészen más a helyzet. Ha nem költjük el érte egy használható robogó árát, más a nézőpont: egy jópofa, robusztus, óvatosan használva tartós jármű tulajdonosa lehet, aki talál egyet a fészerben, vagy használatba veszi a huszonéve a család tulajdonában levő kismotort.

Ami már csak azért is közel áll a szívünkhöz, mert egy szeletet jelképez a késő nyolcvanas évekből, amikor még nem "éjjel-nappal trágya" ment a tévében, bizakodva nézhettünk a jövőbe és még ilyen kis dolgoknak is lehetett örülni.