Felbontottunk egy-két üveg sört, ment az osztozás – mindenkinek más volt a kedvence. Mivel az okostelefonok korszakát éljük, előkerült valakinek a zsebéből egy, majd nekiálltunk morzsázgatni a hetvenes évek termésében.

Negyed óra után megegyeztünk abban, hogy jobb, erősebb és gyorsabb is volt, de utcai felhasználásra kevés szebb gép akadt a műfajban, mint a Kawasaki KS125. A mára eltűnt zöld szín úgy fogja a tekintetet, mintha pillanatragasztóval rögzítették volna pupillánkat a tankon.

Akkoriban még illett egy mázsa alatt maradni a szegmensben – 98 kiló volt a tömege. A 13 lóerős egyhengeres 110-es végsebességre volt képes. Az ötgangos váltó fokozatkialakítása miatt állítólag alkalmas volt terepezésre is, de árultak hozzá nagyobb hátsó lánckerék; feltehetőleg akkoriban sokan ilyenen kezdték sportpályafutásukat a kevésbé szocialista országokban.

Persze vitázni lehet, de a festés, a körvonal és a vidám kiállás a mi szemünkben nagyon is kívánatossá teszi – nagy kár, hogy idehaza nagyon nehéz ilyet venni. Egyet találtunk eladót, de sajnos az is lejárt licit volt a vaterán. Ki vette meg? Naná, hogy a PC Bontós srácok 12835 forintért, így azóta a kis Kawa darabokban várja, hogy új gazdát találjon. A kormányon erősen gondolkodom...