Az NDK technikát egymással vegyíteni nem annyira furcsa, sokkal inkább kézenfekvő öltet, mégsem látunk túl sok efféle Simson Dragstert.
Szabó Zsolti éppen pihenteti erősember karrierjét, addig is erőemelősködik a Magyar Erőemelő Szövetség színeiben, ami neki nem annyira megterhelő, mert itt "csak" három fogásnem van súlyzóval: fekvenyomás/guggolás/felhúzás. Se kőgolyó, se lengősúly, se egyebek, nem kell annyifélét edzeni, így van ideje hobbijával, a motorokkal foglalkozni. Mostanában átépítésekbe kezdett, úgyhogy nem ez az utolsó, de a többi ötletet le se merem írni.
Szerinted lementem Debrecen mellé megnézni? Persze szerencsére volt arra dolgom, így csak hatvan kilométer kerülő volt, más kérdés, hogy sajnos a kipufogó még nincs kész, így kipróbálni nem tudtam.
Amikor Zsolti először mesélt róla, ennyit mondott: beraktam egy 250-es ETZ blokkot egy Simsonba. Elképzeltem magamban, de mivel nem vagyok egy Simson-szakértő el is könyveltem, hogy majd látok egy Simsont bazi nagy hengerrel.
Élőben a dolog kicsit más: az S51 arányai kicsit furák lettek, mert a blokk nem igen fért be, így meg kellett toldani a vázat itt-ott. Hátulra kompletten bement az ETZ hátsó futómű is lengőkarostul, kerekestül. A sárvédő is MZ, az ülés meg szép hosszú lett, távol-keleten ez háromszemélyesnek számítana.
Először azt hittem, Zsolti leszedte a váznyaktól a lengővilla csapágyazásig futó vázmerevítést, de rájöttem, hogy az gyárilag csak az Enduro verzión volt, ez meg sima S51.
A kormány viccesen keskeny, az egész motor hosszú, mint egy kolbász, amitől ilyen dragbike-érzés volt ráülni. A Simson teleszkópok viccesen vékonynak néznek ki, de Zsolti azt nem tervezi ETZ-re építeni, így a dobfék is marad. A menetpróba majd megmutatja, tud-e kanyarodni rendesen.
A Simson S51 talán 3,5 lóerős, az ETZ blokkal most 23 lett. (Vagy 17? Nem emlékszem már.)
Hatszor erősebb.
Még nem mentem vele, de már most félek!
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem