A legjobb módszer, hogy instant elmenjen a kedvünk az osztrák túrától az, hogy a tetves Simsonok már az első úton szívatnak.

Az enyém - a zöld - felkészítését Spalya vállalta, ami nagyjából abból áll, hogy egyelőre rájöttünk, hogy mi szar benne. Költséghatékonysági szempontból ugyanis olyan Schwalbékat szereztem, amelyek útba estek, így nem volt szállítási költség.

Ez ugyanis annyira tetemes tud lenni, hogy akkor már le is lehet felejteni az 50 ezres kategóriát, érdemesebb 120 körül venni egy felújítottat. De én 50 ezerért akartam venni lelki okokból. Így lett mindkettő átépített, ültetett, vagány custom verzió, annak minden hátrányával, mert előnyük csak látszólag van.

A terv az volt, hogy Kathi Béla fehér Schwalbéját Spalya hozza, én pedig a sajátomat. Az a helyzet, hogy nem tettem még meg sosem 2 kilométernyi utat a saját, vékony üléses, kevéssé rugózó, ültetettből visszaalakított, ki tudja milyen kipufogós, egyenes (bicikli) kormányos Schwalbémmal, amin fék kevésbé van.

Talán ezt kompenzálandó kezdett el elfordulni a gázkar, így a gázt alig lehet húzni, már akkor, ha éppen elindult. Mert elindulni se szeret. Spalyának jobban megy, nekem kevésbé. Amikor pár kilométer sikító nagyfrekvenciás seggrázás után - ilyen érzés ezzel menni - észleltem hogy eltűnt mögülem, megálltam, hogy felhívjam, mire le is fulladt a motorom.

Kiderült, vissza kell mennem, mert beleér a gumi a sárvédőbe és nem mer tovább jönni, nehogy defekt legyen. Persze rúgásra nem indult, be kellett tolnom, úgy nagy nehezen hajlandó volt.

A váltókar is megérne egy misét: ezen nem a sarokkal is kapcsolható verzió van, ezért úgy szar, ahogy van, méternyit kell emelned a térdeden, hogy feljebb gangolj. Iszonyat rossz vele menni, de legalább kevésbé ordít, mert szereztem bele légszűrőházat egy ezresért (nem könnyen), amit a kettővel előző tulaj a tuningolási mánia közben kidobott, hogy ne csak a kipufogónak legyen undorító hangja, hanem legyen még ordító szívászaj is.

Nagyon jól illene a platóra a Schwalbém: sőt, ez lenne az optimális megoldás

A rossz menésnél egyébként valamivel rosszabb a megállás: fék ugyanis alig van. A bicikli fékkarok biztos jól néznek ki, csak a féket nem tudják működtetni (a kuplung az okés), de a hátsó pedálos fék is kompletten szar. Ennek oka Spalya szerint az is, hogy el van repedve a váz, így az egész mechanizmus nincs rendesen kitámasztva, még a blokk is mozog fékezéskor. Így valószínűleg ki kell vennünk a blokkot, meghegeszteni a vázat, esetleg plusz merevítést adni neki, plusz feketére szinterezni, mert valamelyik Ízlésficam Jóska úgy ítélte meg, hogy a fehér váz szép. Persze ebben külön jó, hogy gyakorlatilag tegnap már szinte ki kellett vennünk az egész blokkot ahhoz, hogy betegyük a légszűrőházat.

Mire megtaláltam Spalyát a Váci úton - aki nem a térképészeti főiskolán kapott továbbképzést, hogy el tudja magyarázni, hol van - már szétborította a fehéret. Mivel ahhoz még nem nyúltunk, itt ért a meglepetés: a látszólag metálkék váz (valamiért vázszínező fétise van a Schwalbe építőnek) csak addig volt metálkék, amíg látszott.

Nevezetesen az első és hátsó lengőkarig. Azt fújta le a paraszt. A váz többi része szénrozsda okádék: erre rakták rá az újrafényezett kasznit. Igazi remekmű, örülök, hogy ezt is szedhetjük szét csontra.

Nem teljesen Kőbájker-Schwalbe-zöld, de megadjuk

Spalya próbálta a rugóstagot visszarakni az eredeti helyére, megszüntetve az ültetést, de be volt rohadva. Elképesztő kókány hegesztéssel lett egyébként kialakítva a vázon két fül az ültetéshez: konkrétan majdnem lehánytam. Mondtam neki, hagyjuk a rákba, visszamegyünk, odaadom neki az XJR-t és kimegyünk rendes motorral. Persze mindez igénybe vett annyi időt, hogy pont két ismerősöm is pont arra járjon szombat délután, legalább volt kinek kiröhögni.

Nem bántuk meg. Mármint hogy kimentünk. Ez egy korrekt rendezvény, ami semmi másról nem szól, minthogy összejön egy halom - nyilván némileg azonos érdeklődésű - autós és motoros, megnézi egymás járművét és beszélget azzal, akivel kedve van. Pont.

A legpozitívabb dolog, hogy mindez mentes a ratyiságtól és a nyálveréstől: ez nem kinek van több pénze kiállítás, nincs gumifüstölés, börrögtetés, zajongás, mindaz a halálosiram jellegű tróger "viselkedéskultúra", ami sajnos a mai rendezvényeket eléggé jellemzi.

Persze nem mondom, hogy nem volt egy köcsög sem. Volt. Sajnos amíg az előző Parkoló Parádé szinte mentes volt a feltűnési viszketegségtől szenvedő egyedektől, a látogatók számának növekedésével - most már igen sokan voltak - együtt járt az is, hogy megjelent az a réteg, akinek a végén csikorgó gumikkal kellett elhagyni a helyszínt, hátha nem vette észre senki, hogy indul egy gyökér.

Szegről-végről rokonok

Volt némi motorkerékpáros ricsajozás  is, a jelenlévők legnagyobb örömére, pl. az egyik kétütemű fos leállítását a fél szerkesztőség egyszerre köszönte meg. 

Reméljük a társaság előbb-utóbb kiveti magából a kulturált megjelenésre nem alkalmas egyedeket.