A Suzuki Idi Hyper Runner volt az első olyan robogóm, ami szinte gyorsult is.

A kilencvenes évek közepén jártunk, futárkodtam. Yamaha Mint, Simson, Suzuki Bara és hasonló fosok kerültek a kezem közé. A 3KJ Yamaha Jog akkor még elérhetetlen szuperrobogónak számított, és ne feledjük, tárcsafékről nem is ábrándoztunk még. Akkoriban is 50-60 ezer forint volt a keret egy robogóra: ha úgy vesszük az árszínvonal cseppet sem változott. (A közgazdászok kedvéért: ezt csak viccnek szántam.)

Nem tudom, hogy került hozzám a kis hiper. Talán a céges robogóbuzi mutatta, talán az övét vettem meg, nem tudom. De az biztos, hogy más dimenziót jelentett menetteljesítményben, mint az eddigiek.

A test azonban kicsi volt, így igazán mókás lett volna rázkódni és vadló-betörést játszani egész nap, ha nem munkaeszköz lett volna - úgy nem volt annyira őszinte a mosolyom a macskakövön. A fékek jók voltak – valamikor, de ebben a használati módban napról-napra romlott a fékhatás. Dobféket szétszedni, kicserélni, dzsuvázni azonban egy nap kiesést jelentett volna, de mi rohantunk a forintokért, és a cégnek amúgy sem volt elég embere, hogy a kiesést pótolja.

Nem véletlen, hogy nem voltam szabadságon soha, hiszen az dupla költség, ha teljesítménybérben dolgozol: a nyaralás pénzbe kerül, plusz nem is keresel pénzt addig. Sosem volt lé egyszerre két robogót tartani, holott a mai eszemmel tudom: arra kellett volna törekedni. (Igaz, ezt ma már elértem, csak praktikum szempontjából csúsztam 16-17 évet.)

A karbantartás hiányában fékhatás egyre jobban eltűnt, így gyakran használtam a csizmaszervót. Egyszer ki is jött elém egy autó, aminek felhasaltam a hátuljára, de hiába szabadkozott erősen, nem tudtam őt hibáztatni még akkor sem, ha lehet, hogy működő fékkel is nekimentem volna.

Egy másik alkalommal a riasztó tévesztett meg. Akkoriban divatosak voltak azok a mozgásérzékelős riasztók, amik akkor is vinnyogtak, ha valaki arrafelé nézett, vagy ha kilométeres körzetben fingott egy csiga. Épp ezért pontosan annyit is értek: mivel mindenkinek elege volt a vinnyogásból, akár a csak karikatúrákban létező csíkos börtönpizsamában, bokához láncolt vasgolyóval is lehetett autót lopni, mindenki leszarta.

A legundorítóbbak azok a riasztók, amelyek szirénát imitáltak. Egy ilyen miatt kalandozott el a tekintetem jobbra figyelve, mert azt kerestem fél másodpercig, hogy honnan jön a megkülönböztető jelzés. Előttem meg lefékezett az autó: csatt. Szerencsére nem lett nagy baj, csak a robogó elejét kellett kicsit egyengetni.

Kényelmetlen volt és kirázta a lelkemet, de villámgyors volt a maga nemében, és sosem romlott el. Pedig kapott rendesen: kb. a hatvanat ötvenet vitte végsebességben, ami kellemetlen egy Törökbálint-Rákoskeresztúr viszonylatban, de akkoriban ennél gyorsabb csak az MZ volt, amit nem mertem bevállalni jogosítvány híján, és az idegrendszerem sem volt felkészítve az állandó szerelésre. Kellemes hozadéka egyébként a rákosborzasztói fuvaroknak az, hogy volt idő nézelődni, és az ember egyenesen ingatlanszakértővé képezte magát. Legalábbis egy idő után rájött, hova utál menni és hova nem érdemes költözni.

Semmiféle műszaki adat sem elérhető ma már erről típusról: úgy tudom, a régi Suzuki Address 6,5 lóerős blokkja hajtja, azért is megy jól, meg mert nem volt 60 kiló. 10 colos kerekein vékonyka gumik voltak, de a dizájn próbált valami sportosságot sugallni. Sajnos ez nehezen jön le ezen a fehér színűn, amit illusztrációnak találtam. Arra már nem emlékszem, mibe halt bele szegény. Vagy miért kellett leváltani. Futártól ne vegyetek motort, ezt ugye nem kell mondanom?

Valahogy sok Suzukim volt akkoriban, és a hiperkakukk után egy dögunalmas Carnát választottam, ami sokkal lassabb volt, de legalább el is lopták, így egy idő után nem nekem mondta nyélgázra azt hogy mőőő, miközben megpróbált megindulni, de csak vánszorgásra tellett az erejéből.

Az Idi még egy illúziót adott a szerencsésebbeknek: létezett kék-fehér, ellenszélben, sötétben hunyorítva lég-olajos Suzuki GSX-R-t idéző fényezéssel, ami jól nézett ki. De az enyém csak fekete volt, amelyet előszeretettel tuningoltam matt-fekete sprével, hogy minél kevésbé tegyem vonzóvá a tolvajoknak.

Akkor még ezeket is lopták. Ma már egy ilyen öreg, kutyának nem kellő kisrobogó biztonságosabb: a külseje és értéke beépített lopásgátlót jelent. Városi alternatívának, ha nincs jobbra lé, még bőven jó lenne, mert mindannyian tudjuk, hogy a BKV maga a halál.

Csakhogy ez a típus már használtan se nagyon elérhető, a legtöbb az enyészeté lett. És ha kifogsz egyet, jobb eltenni dísznek, mert alkatrész már nem nagyon van. Még képet is alig találtam róla.