Volt már kabaréjellegű szerelgetős kalandunk Winklerrel nem egyszer, de úgy néz ki, lesz is. Éppen a TC szerkesztőségben jártam, munkaidő vége felé, tesztmotorral. Pont akkor jött kifelé, mondtam neki, hogy próbálja ki ezt a csodálatos járművet. Így cseréltünk, én mentem a Vinóval, ő elment előre, hogy ne kelljen Vino-sebességgel totyogni. Ismét meglepődve állapítottam meg, hogy robogó létére a Vino micsoda kellemes jószág, de az elégedettségem kissé alábbhagyott, amikor az Árpád híd felhajtóján elkezdett krákogni és prüszkölni alattam. Talán érezte a robogók iránt ébredező szenvedélyes gyűlöletem bimbózó szikráit.

Azt hittem, kifogyott a benzin, megálltam, hogy lecsekkoljam, de éppen tele volt. A Jog-tanksapkákkal mindig szenvedek, így alig bírtam visszatenni, és azt nem tudtam, hogy amikor végre sikerült, akkor is rosszul.

Elértem végül a József Attila színházhoz, ott visszacseréltük, ment mindenki isten hírével, és mindketten reménykedtünk, hogy a Vino csak engem utál. De nem.

Mivel a parajelenség megmaradt, Winkler hétvégén áthozta, hogy megjavítsuk. Van jobb dolog az életben, mint a Vino idomzatát szétszedni, pl. a steak-evés, vagy a megnyomni a gombot a zúzdában. Nehezen akar szétjönni, de legalább a használat során a rezgésektől és az útviszonyoktól berepedt fül esetleg le is törik, mint most is.

Persze hogy levegyük az idomokat, ahhoz előbb le kell venni a tanksapkát, amely az én áldásos tevékenységemnek hála, nem jött le, hiába nyitottuk kulccsal. A bravúrt úgy sikerült véghezvinnem, hogy amikor még az Árpád-hídon a tanksapkát végre bepattintottam a helyére, nem vettem észre, hogy a jelöléshez képest 90 fokkal el van fordulva. Ennek következtében úgynevezett barmolásos módszerrel vissza kellett forgatni a helyes pozícióba különböző, erre teljesen alkalmatlan fogók segítségével. Így végre lejött az idomzat is, és közben senki sem sérült meg különösebben, bár én reménykedtem a tanksapka-tervezők anyjának combnyaktörésében.

A hiba okára az első tipp a vákuumos benzincsap volt. Ez egy membrános cucc, amire jön egy vákuumcső a szívócsonkból. Ha a szívócsonk szív, a membrán átengedi a benzint, amelynek csöve pont a vákuumcső fölött van. Hogyan próbálja ki az agykombájn? Leszereltem a csapot, lehúztam a kimenő benzincsövet és a vákuumcsövet, majd megszívtam szájjal a vákuumot úgy, hogy a benzincsonk pont a pofámba eresztette benzint.

Utána rájöttem, hogy elég lett volna a helyén hagyni, leszedni a kimenő benzincsövet és rárúgni egyet a motorra, vagy önindítózni.

Mivel ez megvolt, nekiálltunk leszedni a karbit, hátha eldugult. A legegyszerűbb a szívócsonknál lecsavarozni, felfordítani, majd leszedni az úszóházat.

Itt vigyázni kell, hogy ne szakítsuk el a tömítést. Az úszóház kétségbeejtően tiszta volt, de azért kiszedtem a fúvókákat és kifújkodtam őket, hátha.

Utána összeraktuk, próbakör, és megnyugodva konstatáltuk, hogy semmivel sem lett jobb. Eleve gyújtáshibára gyanakodtam, a prüszkölés miatt pont nem az van, hogy nem kap benzint, hanem nem kap szikrát és néha utánagyújt a kipufogóban levő, elégetlen gáznak. De a Winkler azt mondta, a gyertya még tök új, alig ment vele.

Célszerű lett volna kivenni a gyertyát és beletenni a Jogét, kipróbálásra. Csakhogy a gyertyakulcs természetesen nem fér oda, legalábbis a dugókulcs hajtója már nem. Meg lehetne fogni 24-es villáskulccsal, de nekem 22-ig van.

Ekkor az az ötletem támadt, hogy inkább vigyük ki Zolihoz és megcsinálja. Így is lett, sima gyertyacserével megoldódott a gond. Közben az is kiderült, hogy a előző gyertyacsere 2-3 éve volt, és van benne vagy 3000 kilométer. Így teljesen elképzelhető, hogy kakukk lett neki, ez azért két ütem, ami nyűgös dolog.

Hogy a pár óra felesleges szívást tetézzük, az olajtartály fedelét azóta se találjuk.