Igazi pöcsköszörűk, a szó minden értelmében: kicsi a blokkjuk, vinnyognak, büdösek, pörgetni kell őket. Az ember használhatatlan szarnak gondolná az ötvenes endurókat. Aztán, ha jobban odafigyelünk, észrevesszük, hogy nem feltétlenül gnóm törpék ezek, hanem egész testesek még felnőtt embernek is, sőt egész komoly futómű van alattuk. Az elmúlt húsz évben a vízhűtéses, membrános blokkok igen jók lettek, itt már nem 3 lóerőre kell számítani.

Igaz, erősen feszegetjük ezen a ponton a robogóblog kereteit, ezek már messze nem robogók. Segédmotornak is csak jogilag férnek be, hiszen csak a szerencse kérdése, hogy nincs erre szabályozás: egy ötvenes enduro különösebb tuning nélkül hozhat 8-12 lóerőt. De úgy gondolom, ennyi beleférhet: nem kötelező ezekkel sem száguldozni. Mi például érzésre negyvennek csorogtunk el múlt hétvégén is a terepig, sőt, utána sem az agyatlan száguldozás volt a acél. 

Bármilyen megdöbbentő is, ezek a motorkák nagyon jól használhatók. Elég nagyok ahhoz, hogy ne sámlin ülő hülyének érezd magad. Elég jól mennek a földutas poroszkáláshoz és az épeszű akadályok leküzdéséhez. Marha jó velük gurulni, kicsit állatkodni, biztonságban, csonttörések nélkül mókázni.

A történet ott kezdődik, hogy régen vágytam már terepmotorra: képes vagyok terepmotorozást álmodni. Tavaly ezért vettem a Yamaha TW-t, de tőle az XJR miatt meg kellett válnom. Így "terepmotor" nélkül maradtam, de mivel megvan még a Thunderace is, és esélyes, hogy meg is marad, a két nagymotor és a pillanatnyilag 3 robogó mellé nagyon nem szeretnék még 300 ezerért endurót venni. A legolcsóbb megoldás nyilván az 50-es téma, ami már 100 ezertől elérhető és az évi 3000 Ft-os kötelezőn kívül már költsége nincs.

A történet másik fele Mogyi, aki bebuzult a motorokban, mint a környezetemben páran. Ki is találta, hogy neki kell egy: kinézte a Honda CB 400 Super Four  Spec III-at, amiről nagy erőkkel próbáltam rögtön lebeszélni. Japán belpiac, változó szelepvezérlés, ha beszarik, nagy baj van. És nem utolsósorban amíg 3 kilóért már lehet venni egy sima CB 400-ast, ez több, mint a duplája. Hiába újabb és hiába gyönyörű motor a Spec III, egy kezdőnek, aki még azt se tudja, tetszik-e neki a motorozás, felesleges ennyi pénzt beleölni. Főleg nem egy farikodom miatt.

A logikus választás egy szolid GS 500-as lenne: olcsó, elnyűhetetlen és kéthengeres. Hat kiló magasságában pedig már simán 600-as Hornetet lehet kapni, ami egy normális motor. De az 100 lóerő, egy rutintalan némi ijedtséggel kevert bénázással könnyedén kiviszi vele a falat.

Úgy gondoltam, hogy először is meg kell tanítanom a Mogyit motorozni, mert hülyét kapnék, ha összetörné magát. És mint fentebb céloztam rá: még robogóval sem ment soha.

Kézenfekvő lenne a robogós kezdés, de a robogóim helyzete siralmas: a színházas projekt miatt három nem tartózkodik itthon, a Fos pedig Ricsinél van és szeretettel várja, hogy beletegye a blokkot a vázba. A TW tökéletes oktatómotor lenne, de már nincs. (És tökéletes kezdőmotor: nagyon ajánlom mindenkinek. Nem gyors, de elképesztően jó vele motorozni, felejthetetlen élményeket ad!)

Egyszer csak rájöttem: Mogyinak 50-es enduro kell. Épeszű váltós motor ebben az osztályban az endurókon kívül nem nagyon van, terepen viszont elég jó megtanulja, hogyan kell tenni a motort ide-oda. Rögtön a technikai kezelés megtanulásával indíthatunk, váltó-kuplung, fékezés ugyebár. És ami a legfontosabb: van B jogsija, tehát vezetheti közúton is.

Persze azért az ilyen kis kétüteműekkel sok szopás van: berúgni, hidegindítani, nem indul, beköpi a gyertyát, pörgetni kell. Ezek a vesződségek nincsenek meg egy komolyabb négyütemű motoron, de úgy gondolom, jó ezen átesni, és ha valaki a nehezebbet tanulja meg, a könnyebb verzió már nem lesz gond.

Északkelet-Magyarországon sok motornepper van, így elindultunk a beszerezni kettőt is, mert közben csatlakozott hozzánk egy haver, aki a mopedrallyra keresett járművet. Ő már előre letárgyalt egy elég jó műszaki állapotú Rieju RR-t, amit el is hoztunk. Mi pedig nem vettük meg azt a Riejut, amit egy neppernél kinéztünk, mert viszonylag tré volt, de találtunk ugyanott egy Aprilia RX 50-et, ami szerintem ebben a kategóriában csúcs.

A szerencsém az, hogy egy darabig nálam maradt a Rieju, így el tudtunk menni ketten motorozni.

Persze először tankolni kellett. Hétvége volt, motorosboltok zárva, nagy nehezen találtunk megfelelő kétütemű olajat a kúton, de ki sem volt téve, trezorban őrzik, mint valami kincset, nem csoda, mert 4 rugó. A különolajozás kikötve mindkét motoron, ami valahol logikus, mert ha az beszarik, akkor nagy baj van. És terepezéskor azért lecsúszhat egy olajcső. Vettünk 5 literes kannát, kiszámoltuk az 1:40-es keveréket (1:50-et nem merem kipróbálni), tankoltunk, de persze az olajos flakonon nem volt normális skálázás. Hogy a rákba mérjük ki? Rohangáltunk ide-oda, amíg megtaláltuk a tökéletes eszközt: cumisüveg a teszkóból!

Parkolóban kezdtük a gyakorlást, de aztán bementünk a dzsindzsába is. Este, sötétben, volt zsákutca, tolás, ugató kóborkutya, minden. Nagy előny, hogy egy kilencven kilós száraz tömegű motort ki lehet szedni akárhonnan egyedül is.

A kétütemű motorok az én tapasztalatom szerint nyűgösek. Szeretik ha használod őket, de olyanok, mint a nők: ha csak ritkán, akkor hisztisek lesznek. Nem indulnak, szívni kell velük, félórát melegíteni, mire ki tudsz állni a garázsból. Így azt hiszem, két opció van: vagy napi használat, vagy 1 óra szarakodás bemelegítésnek.



Az egyik alkalommal a Budapest széli prérin éppen úgy kezdtük, hogy az RX nem indult. Sehogy se. A hidegindítással nem mindig vesződök, rugdalja, akinek két anyja van, tolásra mindegyik bepöccen. De most nem, pedig tologattuk mint a hülye. Tankpanelek le, ülés le, tank le, gyertya ki: trágya állapotban van. Megpucoltam, pöccröff.

Ahogy tökörésztünk, meg is jelent egy fazon, és megkért minket, hogy menjünk el beljebb, ne itt motorozzunk, mert ők itt laknak és zavarja őket a zaj. Simán tudtam garantálni, hogy nem azon az százötven méteren fogunk fel-alá motorozni.

Egy másik alkalommal tötymörögtunk a földúton, amikor egy tanyaszerűség közepébe értünk. Amúgy se szoktuk húzni túlzságosan, számomra ez élvezet, móka, kikapcsolódás, nem stresszes idegbetegként akarok átvágni nyélgázon a mezőn, hogy aztán a kórházban térjek magunkhoz. Jött egy ember, leintett. Gondoltam, kötekedés lesz, hogy ne itt motorozzunk, de ehelyett kezet nyújtott, udvariasan bemutatkozott, és megkért, hogy ha erre járunk, lassan menjünk, mert itt összevissza mászkálnak az állatok, nehogy baleset legyen. Meg is nyugtattam, hogy ez már nekünk is feltűnt, így óvatosak vagyunk, de amúgy sem nyelezünk ezerrel, nekünk nem az a cél: épp ezért elég ötven köbcenti.

Mindebből arra következtetek, hogy már járt arra pár barom, aki versenypályának nézte a környéket. Én pedig erre ugyanúgy az élni és élni hagyni elvet gondolom érvényesnek, mint amikor nem nyelezem a városban éjfélkor a Thunderace-t. Mert hiába üres az út: a normális emberek esetleg már alszanak.

Ezek az endurók 120 ezer Ft körüli összegbe kerültek és az egyik viszonylag új, a másikra meg jól láthatóan sokat költöttek. Nem pénz azért, amit nyújtanak. Jól meg kell nézni ha városi közlekedésre is akarod használni, akkor nem árt egy önindítóst kifogni, de ennyiért alapvetően egy robogót kapni, ami azért valljuk be, szórakozásban nem alternatíva.

Én pedig vagy megveszem a Mogyiét, ha mostanában nagyobbra vált, vagy szerzek magamnak is egyet, mert ilyen kell. Már ki is találtam, hogy sárga-fekete Full Force dizájnra fogom megcsinálni.